Barion Pixel

Nápolyi cukrászdák

Mindennapi édességeinket add meg nekünk ma: kóstold végig a híres nápolyi cukrászdák mennyei kínálatát Nápoly óvárosában sétálva!

Nápolynak számtalan kihagyhatatlan része van: úgy szoktam fogalmazni, hogy olyan ez a város, mint egy patchwork takaró, semmi homogenitás nincs benne. És valóban: ide utazva sok érdekes, egymástól teljesen elkülönülő részre bukkanthattok. Én mégis azt mondom, hogy mindenképpen irány a történelmi központ (olaszul: centro storico), ami valóban Nápoly alfája és ómegája, az igazi történelmi mag: ebből a városrészből alakult ki a ma ismert Nápoly. Tehát, mondhatjuk, hogy az indokoltnál is indokoltabb egy kis időt eltölteni itt. Ezen kívül számos látnivaló, múzeum, történelmi helyszín, a Nápolyi dóm és még a Napoli Sottoterranea (föld alatti város) egyik bejárata is itt található.

Nem mellesleg pedig gazdagon bővelkedik kiemelkedően jó nápolyi cukrászdákban.  Nem véletlen tehát, hogy ez a gasztrosétám mellett a második program, amit az óvárosba terveztem.

A program tartalma:

Egy édesség tematikájú gasztroséta Nápoly történelmi központjában legalább 5, gasztronómiailag fontos helyszínen.
Ezt ne várd: Idegenvezetés, adatok, történelem.
Ezt várd: Ikonikus cukrászdák, emlékezetes ízek, jókedv és persze cukor minden mennyiségben!
A program időtartama: 45 perc -1 óra
Helyszín: Nápoly, centro storico (történelmi központ)
Találkozóhely: A Dante metróállomás (egymáshoz közel két ugyanolyan nevű állomás van). A tömegközlekedési térképet itt találod.
Ezt hozd magaddal: Az időnek megfelelő ruházat, kényelmes cipő, készpénz (mivel sok helyen nem lehet kártyával fizetni).
Vigyázat! Cukor túladagolás veszély!

A program ára: 

15 euro/fő
1 fő felár: 25 euro
Gyerekeknek 5 éves korig ingyenes, 8 éves korig 6 euro/fő
Családi kedvezmény: 4 főtől 10%
(A kedvezmények nem összevonhatóak!)

FIZETÉS: A program díja a helyszínen fizetendő készpénzben (vagy bizonyos esetekben banki előreutalással).
FIGYELEM! A program ára csak a részvételi díjat tartalmazza! A megkóstolt édességek pluszban, a helyszínen fizetendőek készpénzben (a legtöbb helyen nem lehetséges a kártyás fizetés).

A kóstolók tartalma, ára:
A megkóstolt édességek között nápolyi édességek és egy fagylalt szerepel, valamint egy likőr (és kérés esetén egy kávé). A teljes desszertsor akár a ti igényeitek szerint is módosulhat, kihagyhatunk bizonyos helyszíneket, vagy választhattok mást a betervezett helyett. Az alap túrán, ha valaki mindenből vesz egy porciót (5 megálló esetén), akkor az kb. maximum 12-15 euróba fog kerülni. Ha többen vagytok, akkor érdemes mindent megosztani akár 2-4 felé, főként a mennyiség miatt. A 15 euro tehát ideális esetben nem fejenként értendő!

Így foglald le!

Írj nekem üzenetet az alábbi elérhetőségeken, vagy hívj fel. Kérlek, ha teheted, legalább egy héttel előbb jelezd a részvételi szándékodat!

info@utazznapolyba.hu
+36 20 323 5547
+39 351 5440711

Érdekelnének még a további gasztronómiai programjaim is? Böngéssz tovább a gasztroélmények között!

Kategóriák: Egyéb

Fanni Loibl

Mi történik, amikor egy tősgyökeres budapesti, gasztro őrült kozmopolita Nápolyba költözik? Tarts velem és kiderül, hogy milyen csodákat tartogat ez a gyönyörű, kaotikus város! Minden ételfanatikusnak, aki Nápolyba tervezi a következő útját, vagy bármennyire is érdekli ez a nyüzsgő, őszinte, élettel és izgalmakkal teli, színes város. Tippek, toplisták, cikkek, hasznos tanácsok, gasztroséták és egyéb kulináris élmények. Egyszóval minden, amire csak szükséged lehet, a közelgő nápolyi utazásodhoz egy Nápolyban élő magyar bennfentestől.

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás